40 év együtt alvás után itt a vége?
Kati és Miklós története sokunké lehetne. Felneveltek két gyermeket, jóban-rosszban összetartanak 40 éve, és minden nehézség ellenére ma is úgy szeretnek elaludni, ha ott van mellettük a másik. Nemrég azonban úgy tűnt, ennek vége lesz.
„Miklós mindig jó alvó volt – meséli Kati –, de az utóbbi időben valami megváltozott. Állandóan felriadt éjszaka, forgolódott, sóhajtozott, sétálgatott fel-alá a lakásban, mert nem tudott visszaaludni. Valószínűleg megviselte a nyugdíjazása, mert nagyon szerette a munkáját és nélküle nehezen találta a helyét. És akármilyen óvatos is volt, sajnos ilyenkor én is sokszor felébredtem.”

Miklós álmatlansága Kati éjszakáit is megzavarta
Kati egyre többször volt kénytelen átköltözni emiatt az üresen maradt emeleti gyerekszobába, hogy pihenni tudjon, de tudta, hogy ez hosszú távon nem lesz megoldás. Ő egyre nehezebben lépcsőzik, nem esik jól éjjel, fáradtan felhurcolkodni, az ottani ágy sem kényelmes neki, és ha látogatóba jönnek a gyerekek, úgyis szükség van minden helyre.
„Szeretnék vele aludni, de nem tudok”
„Meg aztán nem is nagyon akaródzott nélküle aludnom – mosolyog szégyenlősen az asszony. – Megszoktam és szeretem a szuszogását, megnyugtat, hogy mellettem van, jó vele aludni. A kialvatlanság azonban egy idő után már a nappalainkra is rányomta a bélyegét: folyton nyűgösek és feszültek voltunk, egyre több apróságon civakodtunk. Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy újra visszakaphassuk a nyugodt éjszakáinkat mindketten.”
Nekik a Sedacur forte segített
Kati kipróbált mindent, amit csak lehetett. Kiszellőztetett esténként a hálóban, lecsavarta a fűtést, hogy hűvösebb legyen a szoba, levendulapárnát tett Miklós párnája alá, és meleg, mézes tejet itatott vele lefekvés előtt, hátha ez majd segít. Ám az ősi praktikák nem bizonyultak elég hatásosnak: férje szemére még mindig nehezen jött álom, és az éjszakai ébredések sem szűntek meg.
„Végül a szomszédasszonyom javasolta a három gyógynövény, a macskagyökér, a komló és a citromfű kivonatát tartalmazó Sedacur fortét. Ez a növényi gyógyszer segített nekünk ebben az átmeneti időszakban: oldotta a feszültséget, ezáltal segített Miklósnak ellazulni és elaludni is. Éjszaka is nyugodtabban aludt, kevesebbet forgolódott. Most már újra átalussza az éjszakákat, és nekem sem kell a gyerekszobában aludnom, az mindig készen áll a szeretett vendégek fogadására. Én pedig remélem, még sokáig alhatunk együtt békében és nyugalomban.”
Ez is érdekelhet:
Az évek száma nem ok a rossz alvásra
Mindegy, mennyi idősek vagyunk, az elegendő és jó minőségű alvásra testünknek és lelkünknek egyaránt szüksége van. Márpedig ennek javasolt mennyisége felnőttkorban már nem változik jelentősen. Miért tapasztalják sokan mégis azt, hogy a korral egyre rosszabbul alszanak?
Nyugdíjba menni nem könnyű…
Hiába várják sokan egy ledolgozott élet után a jól megérdemelt pihenést, ha az végre elérkezik, néha nem azt hozza, amire számítunk. Éva története a bizonyíték erre.
Párkapcsolat: az ágyban is össze kell hangolódni
Egy házasságban sok minden okozhat súrlódást az évek alatt: a kapcsolat elején a feladatok megosztása, később a gyerekek körüli problémák, esetleg az anyagiak. Arra azonban ritkán gondol az ember,...