Kerregés, fűrészelés, fújtatás az éjszakában

Kerregés, fűrészelés az éjszakában? Sokan horkolva alszanak, ami azonban súlyosabb problémához is vezethet! Tudd meg miért veszélyes!

Kóros a zajos alvás

A felnőtt népesség 30-50%-a horkolva alszik, 60 év felett ez az arány még magasabb.

A horkolók többsége férfi, de a nők között is előfordulnak zajosan alvók: a változókorban lévők közül minden második részt vesz a „koncertben”. Az éjjeli fújtatás azonban, a hálótárs zajterhelésénél sokkal komolyabb problémát jelent. A horkoló számára az egyre hosszabb ideig tartó légzésszünetek akár életveszélyesek is lehetnek. Ha ezek a kimaradások óránként kettőnél többször fordulnak elő, és több mint 10 másodpercig tartanak, kóros horkolásról beszélünk, melyet a szakemberek elzáródásos alvási apnoénak (légzéskimaradásnak) neveznek.

Kerregés, fűrészelés, fújtatás az éjszakában

A horkolás a szájüregi, torok- és garattáji izomzat elernyedésének következménye, mely a légutak beszűküléséhez vezet. Alvás közben több százszor ismétlődhet, és minden alkalommal felébreszti a pácienst anélkül, hogy az ébredés tudatosulna. Ilyenkor –még akár nyolc órás „alvás” után is- a páciensek másnap kimerültnek, fáradtnak érzik magukat.

A horkolási „zajokat” a belélegzett levegő turbulenciája kelti a torokban, melynek következtében a nyelv, a nyelvcsap, és a gégefő elemei vibrációba kezdenek. A horkolás alapzajának hangereje 17-26 decibel, mely nagyjából egy hűtőszekrény „brummogásának” felel meg. Az ún. „horkolási csúcsok” hangereje azonban már akár a 90 decibelt is meghaladhatja, vagyis ugyanakkora zajjal járnak, mint egy elhaladó teherautó.

Blog

Sedacur® forte

Nyugtató, altató hatású gyógyszer három gyógynövény – macskagyökér, komló, citromfű– kombinációjával. Nyugodt alvást, napközben jó közérzetet biztosít. Oldja a feszültséget, nincs kellemetlen mellékhatása, nem tompítja a figyelmet, ezért nem befolyásolja hátrányosan a szokásos nappali tevékenységet.

Ne feledjük: a pihentető éjszakai alvásnak alapfeltétele nappalaink kiegyensúlyozott nyugalma!

Z

Nappal nyugtat, oldja a feszültséget

A Sedacur forte hatóanyagai révén a mentális stressz, a belső feszültség oldásában segít.

Z

Segíti az el- és átalvást

A Sedacur forte elalvást segítő hatása a feszültségoldás révén alakul ki, ez segíti a nyugodt alvást is.

Sedacur forte - gyakori kérdések

Vény nélkül kapható gyógyszer

Z

A nappali teljesítőképességre nincs negatív hatással

A Sedacur forte nincs negatív hatással a koncentrálóképességre, ezáltal nem befolyásolja a napi tevékenységet. Az alkohol fogyasztása sem befolyásolja a hatását.

Z

Az autóvezetéshez szükséges képességeket nem befolyásolja

A Sedacur forte nem befolyásolja a koncentrálóképességet, a motoros koordinációt, reagálási képességet, éberséget, felfogó- és érzékelőképességet.