Nyári káosz az irodában
„Csak éljük túl a nyarat” – szoktuk mondani a nyári hónapokban, hiszen ilyenkor minden a feje tetejére áll a munkahelyünkön.
A kollégák szabadságra mennek, a helyettesítések miatt sokkal több lesz a munka, mint év közben. Mire az ember odáig jut, hogy nyaralni megy, olyan feszült és ideges lesz, hogy képtelen ellazulni…
Nyaralás előtti feszült hajsza
„A férjem minden nyáron megőrül, tengernyi feladata és dolga lesz a munkahelyén, mert helyettesítenie kell a kollégáit. Mivel ő egyáltalán nem bírja a többletmunkával járó felelősséget, nagyon feszült lesz ilyenkor a munkahelyi gondok miatt. Olyan feladatokat is el kell végeznie, amelyek nem feltétlenül testhezállók, sőt, kifejezetten idegenek a számára. Mégis olyan profizmust várnak el tőle, mintha mindez az ő feladatköre lenne” – panaszolja Jutka, a kétgyermekes kozmetikus. „A férjem ugyanis inkább csendesebb, analitikusabb típus, nem igazán szeret szervezkedni, nyüzsögni.”

A férjemet az utazás sem tudja kikapcsolni
„Amikor munkába indul, már reggel ideges, attól fél, hogy nem fog megfelelni az elvárásoknak. Este nem tud elaludni, mert már a következő nap teendői járnak a fejében. Egyre csak csaponganak a gondolatai, hogy mit felejtett el, mit csinált rosszul, másnap min kell változtatnia. Komolyan mondom, ilyenkor kész idegbaj az életünk. Pedig minden évben megbeszéljük, hogy ki kell bírni ezt a pár hetet! Utána úgyis nyaralni megyünk mi is, csak az a baj, hogy mire odajutunk, a férjem már az utazás alatt sem tud lenyugodni. Körülbelül a második hét közepére engedi el magát. A barátnőm, Bea hasonló cipőben jár, az ő férjét is megviselik a nyári pluszmunkák.”
Mit tegyünk, hogy ne menjen az agyunkra a nyár?
A felesleges feszültségek elkerülése érdekében jó, ha időben egyeztetjük a munkahelyen, ki mikor lesz távol. Ha szabadságra megyünk, részletesen beszéljük át a helyettesítőinkkel, kinek milyen feladata lesz. Ha tudjuk, határidős munkát ne hagyjunk hátra, és az új projektek indulását se akkorra tervezzük, amikor nyaralni megyünk. Amikor visszatérünk, legyen időnk a visszaszokásra: lehetőleg ne essünk be másnap azonnal a munkahelyünkre, és az első munkanapunkra ne tegyünk tárgyalásokat – így el tudjuk olvasni a leveleinket, vissza tudjuk venni, be tudunk csatlakozni a folyamatokba. Apró trükk, de nagyon hasznos lehet, ha az e-mailes szabadságértesítőnkben egy nappal későbbre állítjuk be visszatérésünk időpontját!
Ez is érdekelhet:
Most virágoznak a gyógyító növényeink
Itt a nyár, és kertjeinkben nemcsak a frissítő, vitamindús és finom gyümölcsök, zöldségek érnek, hanem a gyógyító hatású növényeknek is most van a virágzási időszaka. Most azt a hármat mutatjuk be,...
A nyár is segít a feszültségoldásban
Egy esti vacsora a kertben. Egy jéghideg koktél munka után a barátnőkkel. Tücsökciripelésre álomba merülni a nyitott ablaknál. Korán, mégis kipihenten ébredni és úszni egyet, mielőtt a család...
A munkahelyi stressz közös ügyünk
A jó alvás és a stresszkezelés nem kizárólag magánügy. Egy vállalat sikere ugyanis nagyban függ attól is, milyen a vezetők és a munkavállalók testi és mentális egészsége. A tartós kialvatlanság és a...