Gyakori kérdések az alvásról

Mi az alvás?

Az alvás az élő szervezet rendszeresen visszatérő nyugalmi, pihenési stádiuma, melynek során az élettani folyamatok, mint a vérkeringés, légzés és szívverés lelassul, és a szervezet külső ingerekre gyengén reagál.

Az ember nem non-stop üzemmódra termett. A többi élőlényhez hasonlóan ún. cirkadián, azaz 24 órás napi ritmus, vagy másként bioritmus szerint „működik”. A fény, mint egy karmester vezényli minden ember egyéni alvás-ébrenlét ütemét. Ám nem csupán a bioritmus dirigál bennünket.

A hormontermelés, a légzés és a vérnyomás is saját ritmus szerint működik, csakúgy, mint a lassú anyagcsere és a gyors, idegrendszeri folyamatok. Ahhoz, hogy élettani funkcióink tartósan és zökkenőmentesen működhessenek saját ritmusuk szerint, elengedhetetlen az alvás és ébrenlét fázisai közötti egyensúly.

Miért fontos az alvás?

Sokáig azt gondoltuk, hogy a testünk számára az alvás elsősorban a regenerációs folyamatok miatt fontos. Legújabb ismereteink szerint azonban ehhez a pihenés is elegendő. Agyunk számára viszont nélkülözhetetlen az alvás, ilyenkor történik meg a napközben bennünket ért információk érzelmi és tartalmi elemeinek feldolgozása és tárolása.

Az úgynevezett „mélyalvás” alatt történik például a beérkezett információk osztályozása és raktározása a rövid és a hosszú távú memóriában. Az érzéséket és érzelmeket viszont a gyors szemmozgásokkal járó felületes alvás, vagyis a REM-, illetve álomfázisban dolgozza fel az agy. A napközben begyakorolt különböző mozgássémákat – mint pl. teniszütés, autóvezetés – az agy megfelelő területei alvás közben állandóan ismétlik és rögzítik. Végezetül az agyunk alvás közben kreatív megoldásokat is kidolgoz az éppen aktuális problémákra. Vagyis ahelyett, hogy késő éjszakáig dolgoznánk, tanácsosabb pihentető alvással gondoskodnunk a beérkezett információk és a külső hatások sikeres feldolgozásáról.

Mindezek mellett, az alvás aktiválja az immunrendszert, vagyis a szervezet védekező mechanizmusait. Ezzel szemben az alváshiány, vagy a tartós alvászavar a fertőzésekre való hajlamot fokozza. Utoljára, de nem utolsó sorban, a kielégítő mennyiségű és minőségű, pihentető alvás a legegyszerűbb és leghatásosabb anti-aging, vagyis öregedésgátló program.

Mikor van itt az alvás ideje?

Az alvás pihentető értéke nem attól függ, hogy mikor alszunk. Az csupán tévhit, hogy csak akkor tudjuk magunkat igazán kipihenni, ha éjfél előtt elalszunk. Valójában nem az számít, mikor bújunk ágyba, hanem inkább az, hogy alvástípusunkhoz igazodva, lehetőleg mindig azonos időpontban tegyük. Vagyis: felnőttkorban az elalvás szempontjából számunkra legelőnyösebb időpontot lehetőleg tartsuk be.

Alvás szempontjából két fő típust különböztetünk meg:

A hajnali „pacsirta” reggel korán ébred, és azonnal tettre kész. Teljesítőképességének csúcsát a délelőtti órákban éri el. Délután fokozatosan csökken az aktivitása, és a kora esti órákban már egyre fáradtabbá válik. Az ilyen „pacsirta” típusok általában korán ágyba bújnak.

Az éjjeli „bagoly” ezzel szemben csak később, és nehezen kászálódik ki az ágyból. Teljesítőképességének maximuma a délutáni órákra esik, és még este későn is aktív és friss. Rendszerint késő éjjel tér nyugovóra.

Mennyi alvásra van szükségünk?

Az ipari világban az alvási szokások az utóbbi 100 évben alaposan megváltoztak. Miközben a 20. század elején az emberek átlagosan 9 órát aludtak éjszakánként, addig napjainkban már mindössze 6,8 órát. Az elektromos fény segítségével ugyanis nappalt csinálunk az éjszakából. Folyamatos külső hatásoknak, ingereknek vagyunk kitéve, a nyomás és a tartós stressz sok ember mindennapjainak állandó része. Ez olyan változás az emberi életben, melyet az alváskutatók szerint kritikusan kell szemlélni. Egyre több ember szenved az alvás-ébrenlétritmus zavarától, és a többi testi ritmus következményes változásától.

Ahhoz, hogy az alvás sokrétű hatását ki tudja fejteni, nem csupán mennyiségileg, hanem minőségileg is kielégítőnek, azaz pihentetőnek kell lennie. Nagyjából 8 órányi alvást tekinthetünk elegendőnek. Természetesen ebben is mindenkinek a saját ritmusát kell követnie. Albert Einstein például naponta legalább 9 órát aludt, míg Napóleon napi 4-5 órával is beérte.

Mi okozhat alvászavart?

Az alvászavarok leggyakoribb formájának, az álmatlanságnak számos oka lehet, ezek közül leggyakoribbak közvetlen környezetünkben keresendők. Az alvászavarok döntő többségének a hátterében bizonyos környezeti és lelki tényezők állnak:

A fokozott stressz, az otthoni, magánéleti vagy munkahelyi megoldatlan problémák, a rajtuk való rágódás, a jövőtől való szorongás miatt sokszor nehezen alszunk el, éjszaka többször felébredünk és nem is tudunk visszaaludni.

A napi utolsó étkezés későre tolódása, az alkoholfogyasztás vagy élénkítő italok lefekvés előtti fogyasztása megnehezíti az elalvást és sokszor az alvás sem pihentető.

Minden változás, ami az addig megszokott napi ritmuson változtat, például a nyugdíjazás, munkanélkülivé válás, munkahelyváltás vagy egy távoli földrészre történő utazás.

Álmatlanságot okozhatnak továbbá bizonyos testi betegségek, lelki betegségek vagy krónikus betegségek is, de egyes gyógyszereknek is lehet mellékhatása az alvászavar. Ezért tanácsos az alvászavart kezelőorvossal megbeszélni.

Mit tegyünk, ha nem tudunk aludni?

Az alvászavar elég gyakori probléma, gyakran elég csak a szokásainkon kicsit változtatni…

Első lépésben keressük meg a kiváltó okot. Fontos lenne körülhatárolni, hogy mit gondolunk az alvászavar okának. Valamilyen gyógyszer állhat a hátterében, esetleg stressz? Vagy valami betegség? Ezt követően lehet a kiváltó okot és ezzel együtt az alvászavart kezelni.

Gondolatok, amik állandóan visszatérve ugyanazokat a köröket teszik meg a fejünkben és nem hagynak nyugodni minket – gyakran az állandó töprengés, ami nem hagy minket elaludni. Célzott lazító gyakorlatok, de akár fantáziálások vagy pedig lefekvés előtti rituálék begyakorlása segíthet, hogy elhagyjuk a nyomasztó gondolatokat.

Alvásmegvonás a jobb alvásért?

Sokan a rossz minőségű alvás miatti kialvatlanságot azzal próbálják pótolni, hogy több időt töltenek az ágyban abban a reményben, hogy majd elalszanak. Ez a remény azonban nem teljesül, sőt, épp az ellenkezője valósul meg, az ágy ezáltal olyan hellyé válik, ahol éberen fekszünk és forgolódunk. Ezen úgy segíthetünk, hogy az ágyban töltött időt korlátok közé szorítjuk, elhatározzuk, hogy 7 óránál többet nem töltünk az ágyban. Ha ebből az időből alvásra valóban 6 órát fordítunk, akkor a teljes ágyban töltött időt egy kicsit meg lehet emelni. Azonban ha kevesebb ideig alszunk, akkor érdemes ennek megfelelően az ágyban fekvés idejét is csökkenteni.

Blogok

Kérdések a Sedacur forte gyógyszerről

Mit tartalmaz a Sedacur forte?

Három jól ismert gyógynövény, a macskagyökér (valeriana), a komló virágzat és a citromfű levél kivonatát.

Milyen hatásai vannak a Sedacur fortéban lévő gyógynövényeknek?

A macskagyökér a komlóval együtt nyugtató, feszültségoldó hatású, a citromfű pedig az ideges eredetű testi panaszokat (gyomor- és fejfájás, ideges szívpanaszok) enyhíti.

Milyen panaszok kezelésére alkalmazható a Sedacur forte?

A hatóanyag-összetétel igazoltan jó hatású belső nyugtalanság, idegesség, feszültség, valamint el– és átalvási nehézségek esetén.

Nappal nem okoz álmosságot a Sedacurforte?

Kiegyensúlyozott hatóanyagtartalmának köszönhetően a Sedacur forte napközben történő alkalmazása nyugtató hatású, lefekvés előtti bevétel esetén pedig elősegíti az elalvást, és nyugodt, pihentető alvást biztosít. Az alvásunkat többek között hormonális mechanizmusok is támogatják: az éjszakai órákban nagyobb mennyiségben termelődik az ún. alvás-hormon (melatonin). A Sedacur forte nyugtató, feszültségoldó hatása az alvás-hormonnal együttműködve biztosítja a pihentető alvást. Napközben viszont az ún. ébrenlét-hormon (adrenalin) szintje magasabb, ezért ilyenkor a Sedacur forte nyugtató, ellazító hatása érvényesül ugyan, viszont az adrenalin éber állapotban tartja a szervezetet.

Okozhat-e gyógyszerfüggőséget, vagy hozzászokást a Sedacur forte?

A kémiai hatóanyagú nyugtatókkal, altatókkal ellentétben a gyógynövényi hatóanyagokat tartalmazó Sedacur forte nem okoz függőséget, vagyis szedése a panaszok megszűnése után abbahagyható. Ugyanez igaz a hozzászokásra is: míg a szintetikus szerek esetén gyakori probléma, hogy az adagot a hatás gyengülése miatt emelni kell, ez a növényi készítményeknél nem szokott előfordulni. Éppen ezért előnyösebb növényi hatóanyagokat javasolni a kevésbé súlyos, ám tartós kezelést igénylő panaszokra.

Milyen mellékhatásai lehetnek a Sedacur forténak?

Ritkán gyomor-bélrendszeri panaszokat okozhat, nagyon ritkán pedig allergiás bőrkiütések jelentkezhetnek. A mellékhatások megszűnéséhez általában elegendő a gyógyszer szedésének abbahagyása.

Okoz-e „másnaposságot” a Sedacur forte, ha este altatóként vesszük be?

A növényi hatóanyagú altatók nem okoznak másnapos tüneteket, azaz fáradtságot, levertséget, koncentrációzavart.

Autóvezetést, a koncentrációt vagy a szellemi tevékenységet befolyásolja-e a Sedacur forte?

A készítménnyel folytatott, ún. placebo kontrollos tolerancia vizsgálat szerint a Sedacur forte nem befolyásolja a koncentrálási képességet, a mozgáskoordinációt, a reagálási képességet, éberséget, felfogó és érzékelő képességet. Tehát pl. vizsgadrukk, vagy lámpaláz oldására is nyugodtan használható.

Befolyásolhatja-e egyidejűleg szedett más gyógyszerek hatását a Sedacur forte?

Jelen ismeretink szerint nem.

Alkoholfogyasztás befolyásolhatja-e a Sedacur forte hatását?

A kémiai nyugtatókkal, altatókkal alkoholt általában nem szabad fogyasztani, mivel az alkohol fokozza a gyógyszerek hatását, és ez igen veszélyes lehet. Ezzel szemben a Sedacur forte növényi összetételének köszönhetően ilyen hatásfokozódástól nem kell tartani.

Hogyan kell szedni a Sedacur fortét?

Nyugtatóként naponta két-három alkalommal 1-2 drazsé (a panaszok mértékétől függően). Ha az elalvás, vagy az átalvás megkönnyítése a cél, akkor lefekvés előtt 1 órával 1-2 drazsét kell bevenni.

Hol kapható a Sedacur forte?

A Sedacur forte az Országos Gyógyszerészeti Intézet által törzskönyvezett gyógyszer, ezért kizárólag a gyógyszertárakban lehet megvásárolni recept nélkül.

Milyen kiszerelésben kapható a Sedacur forte?

A Sedacur forte 30 és 60 darabos kiszerelésben kapható.

Sedacur® forte

Nyugtató, altató hatású gyógyszer három gyógynövény – macskagyökér, komló, citromfű– kombinációjával. Nyugodt alvást, napközben jó közérzetet biztosít. Oldja a feszültséget, nincs kellemetlen mellékhatása, nem tompítja a figyelmet, ezért nem befolyásolja hátrányosan a szokásos nappali tevékenységet.

Ne feledjük: a pihentető éjszakai alvásnak alapfeltétele nappalaink kiegyensúlyozott nyugalma!

Z

Nappal nyugtat, oldja a feszültséget

A Sedacur forte hatóanyagai révén a mentális stressz, a belső feszültség oldásában segít.

Z

Segíti az el- és átalvást

A Sedacur forte elalvást segítő hatása a feszültségoldás révén alakul ki, ez segíti a nyugodt alvást is.

Vény nélkül kapható gyógyszer

Z

A nappali teljesítőképességre nincs negatív hatással

A Sedacur forte nincs negatív hatással a koncentrálóképességre, ezáltal nem befolyásolja a napi tevékenységet. Az alkohol fogyasztása sem befolyásolja a hatását.

Z

Az autóvezetéshez szükséges képességeket nem befolyásolja

A Sedacur forte nem befolyásolja a koncentrálóképességet, a motoros koordinációt, reagálási képességet, éberséget, felfogó- és érzékelőképességet.