Miért nem tudok aludni nyáron? Mi segíthet?

Végre itt a felszabadító nyár, én mégsem érzem jól magam! Minden este álmatlanul forgolódom, és ha sikerül is elaludnom pár órácskára, általában felriadok az éjszaka közepén. Vajon mi okozhatja az alvásproblémáimat?

Alvás helyett gondolkodtam

Boldog voltam, amikor véget ért a hosszú tavaszi bezártság, és újra szabadon találkozhattam a rég nem látott barátaimmal. Kihasználtunk minden alkalmat, esténként általában kerthelyiségekben ücsörögtünk, beszélgettünk, borozgattunk. Ezek az esti találkák jobban elhúzódtak, mint máskor, hiszen olyan sokáig nem láttuk egymást, hogy volt mit megbeszélnünk. Hazafelé menet a jó kis sztorikon járt az eszem, sokszor újra végiggondoltam a beszélgetéseket, ezért az ágyamban is csak forgolódtam, nem tudtam elaludni. Nyáron korán világosodik, hamar felébredtem, és már nem volt kedvem visszafeküdni. Napról napra kevesebbet aludtam, és ez nem tett jót nekem.

Az alváshiány miatt feszült is lettem

Egyre feszültebbé, ingerlékenyebbé váltam, apróságokon veszekedtem a kollégáimmal, és este még nehezebben aludtam el. Azt olvastam, hogy az embernek legalább 8 órát kell aludnia egy nap, hogy a szervezete és az agya kellőképpen regenerálódjon. Sajnos én pár óránál többet nem tudtam aludni, és minél fáradtabb voltam, annál kevésbé jött álom a szememre. Egyre több minden zavart, többek között az is, hogy meleg van, hogy későn sötétedik, és hogy korán kel a nap. Mindent megpróbáltam, hogy jobban tudjak aludni, vettem egy vastag sötétítőfüggönyt, és klímát szereltettem a szobámba, hogy hűvös legyen éjjel. Becsuktam az ablakokat, hogy kirekesszek minden zajt, ami az utcáról beszűrődött. Este nem ittam se kávét, se teát, és minden technikai eszközt száműztem a szobámból, ám az álmom mégsem volt zavartalan. Este forgolódtam, éjjel pedig többször is felkeltem.

Miért nem tudok nyáron aludni

Ellazítottak a gyógynövények, sikerült aludnom!

A kolléganőm ajánlotta a Sedacur fortét, amely három jól ismert gyógynövény, macskagyökér, komló és citromfű kivonatát tartalmazza. A Sedacur forte nyugtat, oldja a feszültséget, segít abban, hogy kellőképpen el tudjunk lazulni este az ágyunkban, és nemcsak az elalvást, hanem az átalvást is segíti. Hozzászokástól és függőségtől nem kell tartani, másnap nem okoz fáradtságot, levertséget, és az autóvezetéshez szükséges készségeket sem befolyásolja negatívan. A Sedacur fortét nem kell orvossal felíratni, vény nélkül kapható a patikában, már 60 darabos kiszerelésben is. Kipróbáltam a Sedacurt: a gyógynövények esténként ellazítanak, ennek köszönhetően sokkal jobban alszom, és már ritkábban riadok fel éjjel.

További blogok

Sedacur® forte

Nyugtató, altató hatású gyógyszer három gyógynövény – macskagyökér, komló, citromfű– kombinációjával. Nyugodt alvást, napközben jó közérzetet biztosít. Oldja a feszültséget, nincs kellemetlen mellékhatása, nem tompítja a figyelmet, ezért nem befolyásolja hátrányosan a szokásos nappali tevékenységet.

Ne feledjük: a pihentető éjszakai alvásnak alapfeltétele nappalaink kiegyensúlyozott nyugalma!

Z

Nappal nyugtat, oldja a feszültséget

A Sedacur forte hatóanyagai révén a mentális stressz, a belső feszültség oldásában segít.

Z

Segíti az el- és átalvást

A Sedacur forte elalvást segítő hatása a feszültségoldás révén alakul ki, ez segíti a nyugodt alvást is.

Sedacur forte - gyakori kérdések

Vény nélkül kapható gyógyszer

Z

A nappali teljesítőképességre nincs negatív hatással

A Sedacur forte nincs negatív hatással a koncentrálóképességre, ezáltal nem befolyásolja a napi tevékenységet. Az alkohol fogyasztása sem befolyásolja a hatását.

Z

Az autóvezetéshez szükséges képességeket nem befolyásolja

A Sedacur forte nem befolyásolja a koncentrálóképességet, a motoros koordinációt, reagálási képességet, éberséget, felfogó- és érzékelőképességet.